Rachel Armstrong

„Miért van lábunk, miért nem kerekeink vannak?” – Tette fel a kérdést a fiatal Rachel Armstrong édesanyjának. Mi sem természetesebb számunkra az, hogy a dolgok pont olyanok, amilyenek. Ez egy olyan állítás, amivel nehéz szembe menni: A dolgok olyanok, amilyenek. Mit lehet kezdeni viszont akkor, ha rájövünk arra, hogy mégsem?

Fontos, hogy másképp gondolkodjunk a dolgokról, hogy megtaláljuk a bennük lévő lehetőséget. Tekintsük csak azt a jégkockát, ami éppen Rachel kezében olvadozva csöpög a kárpitra. Azt mondjuk, hogy a víz ilyen, rosszabb esetben azt mondjuk, hogy a jégkocka elolvad. Elválasztásokat hozunk létre, és így nem látjuk azt a nagyon bonyolult rendszert, ami a jelenségek mögött van.

Gyerekként még könnyű viszont elrugaszkodni a tárgyak és fogalmak talajáról, amikor még nem ismertük meg azokat a határokat, amiket tanítanak nekünk. Ennek az elrugaszkodásnak volt hála az, hogy egy észak-olaszországi város megmenekült a tenger támadásától és nem vált természeti katasztrófa áldozatává. A technika, ami a várost alulról megtámogatja, egy ilyen látásmód eredménye. Ez a „living architecture”.

Az élő szervezetek csodálatos tulajdonságait érdemes minél jobban lemásolni akár legyen szó az építészetről vagy az iparról.

János