Lehet, hogy a sötét oldal rossz, de a sötét anyag bizonyosan a
barátunk. És az atomi részecskék közül a proton is - ha eddig erről
nem tudtuk volna, most jó, ha ezt megjegyezzük. A CERN kutatójának
előadása leginkább egy fantasztikus utazáshoz hasonlított. Épp mint az
Alice csodaországban. Hogy az elméleti fizika unalmas és száraz lenne,
ami miatt - ha történetesen mégis ezzel foglalkozunk - mi leszünk a
partypooperek, akikkel senki nem akar bulizni? Egy fenét! Nagyon is
izgalmas. Legalább annyira, mint az evolúcióval foglalkozni vagy éppen
a civilizáció fejlődését kutatni.



Merthogy neki köszönhetően nyer értelmet az az egyszerű és a mindennapokban is használt fogalom, mint a súly vagy a tömeg. A részecskék - azon belül a proton és a sötét anyag - súlya szinte mérhetetlen. Mégis, ha összeadódnak, mindannyiunk testében hozzávetőleg 20 kilónyi lapul belőlük. Gondoltuk volna? Nem véletlen, hogy a tudósokat jó ideje foglalkoztatja a sötét anyag rejtélye. Mert annak megfejtésén keresztül közelebb juthatunk az emberi szervezet működésének megértéséhez - amit például, ahogy azt Allanah is szemléltette, a rák hatékony gyógyításában, az ún. proton terápiában hasznosíthatunk -, valamint az univerzum sorsát és jövőjét is jobban megismerhetjük, befolyásolhatjuk. Ha mindebből kézzel fogható élményt szeretnénk szerezni, menjünk el Genfbe, a CERN-be, ahol a világ talán legizgalmasabb tudományos kísérlete folyik, és látogassuk meg a részecskegyorsítót. Merthogy lehet, van rá mód. De érdemes előre bejelentkezni, hogy a lehető legjobb túravezetést kapjuk a sötét anyag, a proton és a fénysebesség csodálatos misztériumának világába.

Ördögh Bálint